logo
MUNKÁSSÁG

És Megérintett Az Isten

szombat, szeptember 10, 2011 Írások 0

Néhány hónappal ezelőtt egy képkeretezőhöz mentem üveget vágatni az egyik pasztellrajzomhoz. Az ódon, korhadt lépcsőkön lefelé haladva a szokásos kép fogadott: a pince félhomályában az asztal fölé görnyedve helyezkedett el az üveges, de nem tudott azonnal velem foglalkozni, mert egy idős ember korábban érkezett nálam, így értelemszerűen őt szolgálta ki előbb. Én közelebb mentem az idős úrhoz, és hirtelen megfoghatatlan érzések kezdtek el bennem kavarogni. Az idős ember kopott nadrágban, divatjamúlt kabátban, remegő kézzel vette elő megsárgult fényképeit, és nagy valószínűséggel utolsó fillérjeiből olcsó kereteket akart rájuk csináltatni, mert minden bizonnyal azok fontosak voltak neki, mert minden bizonnyal azok voltak élete utolsó kincsei, melyek ki tudja, a múlt milyen csodás, vagy éppen megható és megrendült történéseit rejtették számára. Én pedig néztem, egyre csak néztem ezt az embert, amint összetörten várta megkopott kis kincseit, néztem Őt, kinek emlékei, álmai és vágyai fényképpé dermedtek, akár egy kocsonya, s miután dolgom végeztével elindultam az ódon lépcsőkön felfelé a napfény irányába, szívszorító érzés kerített hatalmába, mikor arra gondoltam, hogy hazaérve, feleségem, vagy gyermekeim megölelésével valójában nem teszek mást, mint életem egy keretbe feszített történését élem át, melyet egykoron a távoli jövőben talán remegő kézzel fogok megsárgult fényképként emlékeimbe zárni. Ez elszomorított, mert őszintén, kit ne rendítene meg a szomorú tény, hogy egy nem várt napon eltávozva ebből a világból, nem leszünk mások, mint szerelmes szívű unokáink ritkán megidéződő emlékképei, melyek oly hamar foszlanak semmivé, akár a nyári zivatarfelhő.

Aztán eltelt néhány óra, és már itthon festeni kezdtem, majd úgy döntöttem, tartok egy kis szünetet. Kimentem a konyhába, besóztam néhány tengeri halfilét, feltettem egy jó erős feketét főni, majd megálltam a bejárati ajtónkban, ahol kedves mediterrán növényeket (pálmákat, majomfákat, agávékat) nevelgetek. És ahogy az ajtóban állva  érezni kezdtem a levegőben a tengeri hal, a levendulabokor és a kávé barátságos illatát, valamint a langyos áprilisi napsugár is szép lassan melegíteni kezdte az arcomat, szóval, ahogyan meglátogattak ezek a nagyon is földhöz köthető szépséges mindennapi kis csodák, egyszer csak úgy éreztem, hogy megérintett az Isten. És már egyáltalán nem gondoltam azt, hogy életem valójában nem más, mint egy könnyen szertefoszló nyári zivatarfelhő.

Hozzászólás