logo
MUNKÁSSÁG

Írások

A Fakitépő “Sámson” Passiójárása

vasárnap, március 8, 2015 Írások 0

A helyzet első ránézésre nem tűnik egyszerűnek és problémamentesnek. A pécsi székesegyház altemplomának lejáratát két oldalon az eredeti állapot szerint egy dombormű-együttes díszítette. Mindkét oldalon (az északin és a délin) a hivatalos „deklaráció” szerint az ószövetségi bíra, Sámson élettörténetéből láthatunk négy-négy meghatározó, emblematikus jelenetet. S bár az idők folyamán erősen rongálódott (néhol pedig teljesen megsemmisült) képrend nehezen, vagy talán egyáltalán nem reprodukálható hitelesen, az óriási fejtörést a kutatók számára mégsem a leletanyag állapota, hanem a kompozíció-sorozat egy szinte tökéletesen fennmaradt [...]

Ötödik Evangélium, A Beszélő Művészet – Avagy A Cserkúti Krisztus Üzenete

vasárnap, november 9, 2014 Írások 0

XXI. századi világunk az Isten megtagadásának és Paradicsomból való kiűzésének periódusát éli, függetlenül attól, hogy az emberiség hány százaléka tekinti magát Istenhívőnek, illetve vallásgyakorló kereszténynek. Értsük meg jól: az Istenhit igazolásánál nem az a döntő szempont, hogy hányan vallják magukénak az Evangélium, Sziddhárta, a Korán, vagy a Tóra tanítását, hanem az, hogy hogyan viszonyul az ember az önzetlenség és a feltétel nélküli szeretet kérdésköréhez. Mert nem az a lényeg, hogy a keresztlevelemet fel tudom-e mutatni, hanem az, hogy a keresztemet [...]

Keresztény, vagy kereszt(rejtv)ény műveltség?

péntek, október 18, 2013 Írások 0

    László András tanítványa Dr. Horváth Róbert vallásfilozófus, a tradicionális iskola egyik legismertebb hazai képviselője Verőcén, 2011 augusztus másodikán „Hamvas Béla és a magyarság” című előadásán a következő kijelentést tette a szellemtörténet talán legkiválóbb elméjének tartott író magyarságképével kapcsolatban: „Tisztelte és becsülte a nemzetet, szépen írt róla.” Lássuk tehát a becsület és a tisztelet hangját Hamvas Béla tolmácsolása által – szépen megírva…: „Éppen ezért ezen a földön (értsd: Magyarországon) az igazi katasztrófákat nem az idegen hatalmak túlsúlya okozta (…), [...]

Gyorshír: A Brüsszeli Praetoriumban Döntenek Krisztus És Barabbás Ügyében

hétfő, március 25, 2013 Írások 0

A középkorban a vezeklésnek egyik igencsak brutális módja volt, a flagellánsok által képviselt önostorozás. A rendszerint nemezkalapot és sötét leplet viselő szerzetesek megszabadulván ruházatuktól kampós ostorokkal verték véresre hátukat, melynek következtében nem volt ritka a rendkívül súlyos sérülés sem. Én azonban – a középkorban élt embertársaimmal szemben – az önsanyargatásnak egy hatványozottan kegyetlenebb módszerét szoktam választani önmagammal szemben: tévét nézek, ahol jól fésült politológusok és merész rózsaszín ingben pompázó elemzők „közéleti” háttérműsorait kísérem figyelemmel. Ami e remekbeszabott diskurzusokból egyértelműen leszűrhető, [...]

Mi A Magyar? Avagy Atillától Szent Bakácsig

hétfő, október 29, 2012 Írások 0

(Néhány gondolat a Gulyás Gábor kurátorságával megrendezett Műcsarnokbéli kiállításról)   Mi a magyar? – címmel nyílt kiállítás a Műcsarnokban 2012 augusztusának elején. Hagyjuk most a kerülőutakat, az unalomig ismételgetett felvezetőket, melyekkel voltaképpen valamennyi ez idáig megjelent kritika apellált, vagyis ne foglalkozzunk a lényeg szempontjából abszolút mellékes epizódok rögzítésével. Helyezzük a legalsó polcra, de minél hamarabb az olyan megállapításokat, hogy a Szekfű Gyula által 1939-ben kiadott hasonló címmel megjelent kötet a téma felvetés előképének tekinthető, hiszen itt nem elsősorban a lexikális [...]

A 2012 V. 12.-én Műcsarnokban Elhangzott Előadásom Zárszava

vasárnap, július 15, 2012 Írások 0

A hindu hagyomány szerint a világ működését három minőség tartja fenn: Brahma, Vishnu és Siva. Brahma a világ teremtője, Vishnu az anyagi teremtés fenntartója, Siva pedig a pusztító erő, ki az elsötétedés már menthetetlen fázisában felszámolja az anyagi világot, hogy aztán lehetőséget biztosítson az újrateremtésnek. Jelenleg a sötét korban, a Halak világkorszakában, annak is Halak dekanátusában, ha úgy tetszik a kali-juga időciklusában élünk. Minden esély adott tehát ahhoz, hogy Siva, vagyis a pusztító minőség újra aktivizálja magát.   Hermann Hesse [...]

Csőre Töltött Csőlátás

péntek, október 21, 2011 Írások 0

Líbiában megöltek egy diktátort. Szokásosnak mondható XX.-XXI. századi életkép a halál. A „bölcs vezetők” erőszakos halála… Megint van min kérődzenie a médiának, ismét jöhetnek seregestől a nagyon okos, nagyon képzett Líbia-szakértők, lehet taglalni az elbukott vezér életpályáját, s ezen életpálya fontosabb fordulópontjait, valamint személyiségének alapvető jellegzetességeit. Aztán két hét múlva is ugyanúgy felkel a nap, a diktátorra pedig jóformán már csak a történelemkönyvek fognak emlékezni, azok is csupán néhány bekezdés erejéig. Engem a történet politikai vonzata és dimenziója tökéletesen hidegen [...]

Sass József Don Giovanni Címszerepében És Az “Ihaj-Csuhaj” Krisztus

vasárnap, október 16, 2011 Írások 0

Percekkel lefekvés előtt arra gondoltam, hogy az interneten megnézem néhány galéria programját, hátha találok valami érdekeset, esetleg egy olyan kiállítás megnyitót, melyet érdemes személyesen is megtekintenem. Már viszonylag hosszabb ideje szemlélődtem az igencsak egysíkú választék között, amikor az egyik galéria honlapján egy néhány perces videóra lettem figyelmes. Van egy magát művésznek meghatározó „páciens”, aki azzal múlatja az idejét, hogy valami egészen beteg és aberrált indíttatástól vezérelve nyers állati húsokból női nemi szerveket varr össze, majd azokat egy formalinnal töltött akváriumban [...]

Formabontás – Élveboncolás

péntek, szeptember 16, 2011 Írások 0

A művészet forradalmi megújítójának számítok! Ellentmondást nem tűrő következetességgel söpröm le az asztalról a rozsdás, megsavanyodott konvenciókat, a nagy újítók gőgös arroganciájával mondom ki megsemmisítő ítéletemet a klasszikusokról, miközben olyan meglepő lépésre szánom el magam, melyet már hosszú ideje nem tapasztalt a művészet egyetemes története: festékkel és ecsettel kezdek festeni… Hol van már a tradicionális kifejező formák divatjamúlt serege? Festékbe mártott nemi szerv, állati vérrel összefröcskölt Szentély Korpusszal, tűsarkú cipőbe helyezett emberi agyvelő, videó-installációkban rángatózó furcsa-fejű művészfejedelmek, C-print képi világ [...]

És Megérintett Az Isten

szombat, szeptember 10, 2011 Írások 0

Néhány hónappal ezelőtt egy képkeretezőhöz mentem üveget vágatni az egyik pasztellrajzomhoz. Az ódon, korhadt lépcsőkön lefelé haladva a szokásos kép fogadott: a pince félhomályában az asztal fölé görnyedve helyezkedett el az üveges, de nem tudott azonnal velem foglalkozni, mert egy idős ember korábban érkezett nálam, így értelemszerűen őt szolgálta ki előbb. Én közelebb mentem az idős úrhoz, és hirtelen megfoghatatlan érzések kezdtek el bennem kavarogni. Az idős ember kopott nadrágban, divatjamúlt kabátban, remegő kézzel vette elő megsárgult fényképeit, és nagy [...]