logo
MUNKÁSSÁG
Csodaszarvas

Csodaszarvas

hétfő, augusztus 8, 2011 0

A pasztell-rajz első ránézésre kissé szomorkásnak tűnik, a szürke tónus dominanciája ugyanis többnyire ezt azt érzetet erősíti, mely érzetet a háttértáj ködös mivolta csak tovább erősít. A Nap is éppen csak keresztülszűrődik az éteren, vagyis minden adott ahhoz, hogy ne a szó klasszikus értelmében vett Csodaszarvas ábrázolással szembesüljön mindaz, ki a képre tekint.
Hogyan kerül akkor ebbe a közegbe a Csodaszarvas, mely azért az ábrázolások döntő többségében mégiscsak életerős mivoltában, büszke, ég felé fordított fejével, egyszóval sugárzóan magabiztos lényével az agancsok között felderengő Napkorong elválaszthatatlan társaként jelenik meg? Miért e „hanyatlás”, hogyan magyarázható e Fényben igencsak ínséges atmoszféra? A válasz fölöttébb logikus: tekintettel arra, hogy az Évkörben a Szarvas rendelt helye az őszi negyedévben található, egészen pontosan a Skorpió, illetve a Nyilas csillagképének holdháza lévén azoknak jelölő állata is egyben, nem is nagyon lehet élettere más, mint e szürke, fényszegény közeg. A Nap ugyanis már túljutott a Mérleg, vagyis az őszi napéjegyenlőség haván, innen a sötétség válik uralkodóvá, értelemszerűen a „halódó” Nap alámerül a sötétség kozmikus félívébe. Ragyogó Napfény megidézésének ebben az állapotban tehát a természet törvényszerűségének hatására egész egyszerűen nincs helye.
Felvetődik azonban a következő kérdés: az ugyan rendben van, hogy a fényhatások igencsak visszafogott és hideg valójukban jelennek a meg a képen, de hogyan magyarázható egyrészt a Csodaszarvas föld felé irányuló mozdulata, és miképpen értelmezhető testfelépítése, ugyanis a „kanonizált” ábrázolásokkal szemben itt szó sem lehet kifejlett szarvasbikáról, mint ahogyan szó sem lehet büszkén az Ég felé tekintő beállításról? Tízből kilenc csodaszarvas ábrázolás ugyanis az imént vázolt életerős, Ég felé tekintő sémát követi, míg ez a szarvas igencsak fiatalnak tűnik, ráadásul a földet szaglászó, lefelé hajló pozíciójával szöges ellenétet képez az eddig megszokott ábrázolásokkal.
Nos, a válasz megadása érdekében mindenesetre tisztáznunk kell egy kérdést, a következőt: mit is jelent valójában a „csodaszarvas”? Mitől lesz csodálatos a szarvasunk? Pontosan attól, hogy ez nem a mítoszok, hanem jelenkorunk „Csodaszarvasa”. Itt él velünk a mában, a jelenkorunkban és bizony egyértelmű instrukciókat ad, hogy mi is a teendőnk. Márpedig ha a mítoszok világából, a mítoszok valóságalapját folyamatosan megkérdőjelező, minden értéket relativizáló hétköznapi lét síkjára hitelesen képes „áttranszformálódni” egy tiszta minőséget képviselő „jelrendszer”, ráadásul úgy, hogy még előremutató tanácsokkal is szolgál, nos akkor ezt a történetet nyugodtan értékelhetjük csodaként. No, de honnan látom, hogy szarvasunk jelenkorunkban él, vagyis hogyan tudom igazolni, hogy ezeréves mondákból valósággá válva a szó legszorosabb értelmében a mindennapjaink idősíkjában jelenik meg? Természetesen a táj, az élettér minőségéből. Minden szürke, vagyis ellepte a mindennapokat az elszürkülés állapota. Akárcsak napjainkban. De mégis hogyan mutat utat ebben a közel sem optimális életminőségben szarvasunk? A válasz a mozdulatából olvasható ki. Ez az állat ugyanis lefelé, a föld irányába hajol. Igen ám, de mégis mit jelentsen ez? Lógó orral, leszegett fejjel kellene járnunk a világban? Szó sincs róla! Ellenkezőleg. A mozdulat azt jelzi, hogy ebben a fényszegény közegben, képessé kell válni a lehajlásra, képessé kell válni leereszkedni a szükséget szenvedő, vagyis a Fényre vágyó szintjére, meg kell látni a segítséget szomjazó pozícióját, lehajolva át kell tudni érezni a segítségre szoruló lelkületét. Képessé kell hát válni lehajolni, pontosan ugyanúgy, mint ahogyan Cirenei Simon is képessé vált lehajolni Krisztushoz a Passió történetében. De mit kell „levinni” abba a föld-közeli minőségbe, ahol a felemelésre, ha úgy tetszik megvilágosodásra szomjazó életminőség vegetál? Egyértelműen életprogramot. A kérdés most már csak az, hogy milyen életprogrammal is rendelkezik ez a „szarvas”? A válasz megint csak egyértelmű: a Fényre jutás életprogramjával. Utat mutat, vagyis megmutatja az utat a Kos, tehát az újjászületés, az éjszakából való kiemelkedés irányába. Hogyan? Három alapvető „tételt” vázol útmutatásként. Az első, hogy az emberi életminőség szellemiségét az önzetlen, önfeláldozó szeretetnek kell uralnia. A második, hogy az ember lelkisége az igazság képviseletében kell, hogy álljon. A harmadik, hogy a testiséget az állati ösztönnel szemben az érzelmek kell, hogy áthassák. Ha mindezen kritériumoknak megfelel az emberi életminőség, akkor garantáltan képtelen lesz mindennapjait eluralni a nyomasztó fényszegény közeg, és a legsötétebb periódusokban is képes lesz meglátni a Fényt, pontosan azért, mert emberhez méltóan képes le, és megélni életét, nem pedig egy olyan két lábon járó roncshalmazként, aki sem önzetlenséget, sem szeretetet, sem az érzelmeket nem ismeri. Most már csak azt a kérdést kellene megválaszolnunk, hogy az imént említett – a szellemiségre, a lelkiségre és a testiségre vonatkozó ¬¬– tanítás, miképpen olvasható ki e szarvas ábrázolásból. Egyértelmű törvényszerűség, ha úgy tetszik definíciós tétel, hogy az ábrázoló művészetben a szellemiség jelképe a fej (szarvas esetében a szarvak), a lelkiségé a mellkas, a testiségé pedig az öv alatti rész az alsó végtagokkal (állat esetében a lábakkal). Az ábrázolt szarvas agancsát, ha jobban megfigyeljük, egy ősi motívum uralja, egészen pontosan egy szkíta testvérpárt ábrázoló, íjat a kezében tartó arany szobrocska. (A rajzon természetesen csak a szobor körvonalai idéződnek meg, tehát felismerésük nem kézenfekvő.) Ez a több ezer éves műalkotás az önzetlen, egymásért, és nem egymás ellen küzdő, önfeláldozó testvéri szeretetnek az egyik legkorábbi, egyetemes érvényű ábrázolása. Mivel szarvasagancsban, tehát a szellemiség hordozóközegében ábrázoltam e motívumot, világos, hogy a szellemiséget ez az értékrend uralja. Az igazság képviseletében álló lelkiség, vagyis az Igazság szintén több ezer éves képjele a Nap-szimbólum, amit többek között egy kör közepén elhelyezkedő pont idéz meg. A lefelé hajló szarvas nyakán (ami már szintén a lelkiség felségterülete) pontosan ez a formarendszer köszön vissza. Az állat szőre egy kör formában kivilágosodik, melynek közepén egy fekete pont látható. A lelkiséget tehát ilyen értelemben következetesen az igazságosság uralja. Most már csak az érzelmek által uralt testiség szimbólumát kell megtalálnunk. Nincs túl nehéz dolgunk ebben a tekintetben sem, hiszen az állat nemi szervénél (a fej felett, az agancsok között), talán nem meglepő módon ismét egy több ezer éves jelképet, egy Vénusz –ábrázolást látunk, azét a Vénuszét, mely az érzelmek jelölő-szimbóluma. Mindez tehát azt jelenti, hogy az állati ösztönöket a testiség terén, az érzelmeken alapuló testiség igénye és megélésének vágya váltja.
Ezzel a meglátással voltaképpen a kép értelmezésének végéhez értünk. Tudomásul vettük, hogy egy sötét állapotból csakis oly módon lehet ismét elindulni a Fény irányába, ha képesek vagyunk nem csupán átértékelni hibás világlátásunkat, de az átértékelés hatásának eredményét a mindennapi életünkbe is át tudjuk emelni, és aszerint vagyunk képesek tovább élni az életünket. A Csodaszarvas „tanítása” tehát a következőképpen foglalható össze: képessé kell válni lehajolni a szükséget szenvedőhöz, és a testiség, lelkiség, szellemiség helyes irányba terelésével egy olyan életminőséget kell képviselni, ahol nem uralkodhat többé az ösztönelvűség, az egymás letaposása, az igazságtalanság és a gátlástalanság.
Mindezeknek a kritériumoknak való megfelelés, illetve ezeknek az értékeknek a megléte ugyanakkor egyértelműen az Újszövetségi, tehát Krisztusi tanítás szerves részét képezi, vagyis a testiség, a lelkiség és a szellemiség uralása egyfajta jelképes „szentháromságként” is működik. A Krisztusi, valamint az imént megfogalmazott jelképes szentháromságra utal, hogy az ábrázolt szarvasnak három lába van, vagyis a ködös, fényszegény közegben a talajfogás erre a szimbolikus szentháromságra kell, hogy épüljön. Mert esély és remény csak ebben az esetben van a Fényre jutásra… Szarvasunk pedig azért nem egy jól kifejlett, életerős példány, mert világos, hogy a működésképtelen megcsontosodott eszméket, kizárólag egy rugalmas, változásra és fejlődésre képes alapállásból lehet csak megváltoztatni, ha úgy tetszik felülírni és helyes irányba terelni.

Hozzászólás